Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Lehet, csak jövőre nyit a Spar beszállító központja Vásárhelyen

2023 végéig vállalta a vásárhelyi regionális beszállító központ működtetését a Spar, amit lehet, hogy csak jövőre nyitnak meg. A beszállító kistermelők képzése viszont már idén nyáron megkezdődik.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozata alapján a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft-nek az első 3 regionális központ megnyitását és működésének megkezdését legkésőbb 2021. november 30-ig, a további 3 regionális központét pedig legkésőbb 2022. november 30-ig kell megvalósítania – tudta meg lapunk azzal kapcsolatban, hogy GVH decemberben közölte, hat városban, köztük Hódmezővásárhelyen alakít ki regionális szállítói központot. A nemzeti hatóság a piaci előnnyel való visszaélés miatt jogsértést állapított meg, egyúttal úgy határozott, hogy bírság kiszabása helyett a cég által vállalt kötelezettségek teljesítését írja elő. A regionális rendszer 90 százalékban új mikro-, kis- és közepes méretű beszállítóknak juttat lehetőséget. 

50 üzletben kínálják majd a kistermelők portékáját

A GVH határozata szerint a Spar a regionális központokban áruátvételi pontokat, raktárhelyiségeket, és oktatóközpontokat alakít ki, és címkéző gépeket helyez üzembe. Az áruházlánc a biztonságos forgalmazás feltételeinek megteremtése érdekében a helyi kistermelő első beszállítását megelőzően auditot végeztet, amennyiben a termelő nem rendelkezik megfelelő minőségbiztosítási rendszerrel, amely audit költségét a Spar
fedezi. A vállalás része az is, hogy a multi a helyi kistermelők termékeit saját költségén, a saját eszközeivel és munkatársai közreműködésével beszállítja a legközelebbi regionális központba, ha erre az érintett igényt tart, illetve 50 üzletben kínálja majd a termékeket. A központoknál beszállítói akadémiát indítanak, ahol a minőség-audit, a logisztika, a raktározás, és a marketing területén oktatással segítik a beszállítók tevékenységét. Ez a képzés idén júliusban kezdődik.

Lekvár, méz, szörp, sör

A helyi kistermelőktől feldolgozatlan (pl. zöldség, gyümölcs) és feldolgozott élelmiszereket (pl. hús- és tejtermékek, lekvár, méz, szörp, kisüzemi sör), saját termelésből származó, természetes alapanyagokból készült kozmetikai, ruházati termékeket, mosó és tisztítószereket vár a Spar.

A cég a hat központban összesen 23 új munkahely megteremtését vállalta, a logisztikai feladatokhoz 12 kisteherautót fog beszerezni.

A határozat szerint a vállalat 2023 végéig működteti a központokat. Arra vonatkozó kérdéseinkre, hogy Vásárhelyen idén vagy jövőre indulhat meg a kistermelői beszállítás az új központba, illetve hogy tervezik-e 2023 után is működtetni ezeket a regionális beszállító centrumokat, azt a választ kaptuk a Spartól, hogy időről-időre jelentkezni fognak a sajtó felé friss hírekkel, ahogy a stratégia megvalósítása kapcsán mérföldkövekhez érnek.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!