Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Szijjártó szerint sikeres a kormány, ezért hazudik a nyugati sajtó a magyar médiahelyzetről

Miben látja az önök kormánya az újságírók feladatát?” – tette fel a kérdést a román Digi24 TV riportere Bukarestben. Szijjártó Péter visszautasít minden olyan állítást, amely arra vonatkozik, hogy a kormány nem biztosítaná a sajtó szabadságát, ezzel szemben az az igazság, hogy a magyar médiumok többsége ,,kormányellenes álláspontot képvisel”.

„Akkor tehát azt állítja, hogy az egész nyugat-európai, európai uniós sajtó hazudik, amikor a sajtószabadságot kérik számon?” – összegzett a riporter, mire Szijjártó bólogatva azt mondta, hogy „igen, ezt állítom”.

,,A liberális mainstream nem tudja megemészteni azt, hogy van egy kormány, amelyik erős, konzervatív, kereszténydemokrata, patrióta politikát folytat és sikeres” – vélekedett a politikus, aki szerint a liberális mainstream ezért terjeszt hazugságokat a kormányról.

A miniszter szavai azért is érdekesek, mert mint az ismert, 2018 végén kormányközeli üzletemberek egységesen egy alapítványba hozták a korábbi években Orbán Viktor biztatására felvásárolt médiumaikat. A közel 500 sajtótermékkel létrejövő KESMA-t a miniszterelnök nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette, így a Gazdasági Versenyhivatal nem is vizsgálhatta az összeolvadást.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!