Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ez történt ma!

Itt olvashatja, mi történt február 16-án Hódmezővásárhelyen és a nagyvilágban.

Olvasónktól kaptuk az információt, hogy összesen hét darab megállni tilos táblát helyeztek ki Hódmezővásárhelyen, a népkerti megállónál.

Teljes kompenzációt kér a kormánytól az iparűzési adó kiesése miatt az önkormányzatok számára a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ).

Az önkormányzat tájékoztatása szerint számos vállalkozó kereste meg a hivatalt, akik úgy vélik, az iparűzési adó befizetésük továbbra is a városnál lenne jó helyen. A vállalkozásoknak február végéig kell nyilatkozniuk az iparűzési adó-kedvezményről, akarják-e ezzel továbbra is a hódmezővásárhelyi önkormányzatot gyarapítani, vagy élnek a kormány kínálta lehetőséggel.

napokban hunyt el Gyulai József (1933-2021), Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Hódmezővásárhely díszpolgára. Szerkesztőségünkkel osztotta meg emlékező gondolatait Dr. Miklós Péter történész, címzetes egyetemi tanár, az Emlékpont szakmai tanácsadója.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzata 2021. márciusában tartja a képzést. A csoportos képzésre 18-55 éves kor közöttieket várnak, az órák 8-11 és 11-14 között történnek majd. A toborzás 2021. február 22-én lesz, 9 óra és 10.30 között a Polgármesteri Hivatal Házasságkötő termében.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!