Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A DK és a Jobbik nem akarja megszavazni a felhatalmazási törvény meghosszabbítását

A kormány ma terjesztené be az országgyűlés elé a törvényt szavazásra, és ehhez az ellenzék támogatását kéri. A DK és a Jobbik azonban közölte, ezt nem teszi meg.

A DK véleménye szerint az elmúlt hónapokban pontosan lehetett látni, hogy Orbánék mire használták a teljhatalmat. Arra, mondták, százmilliárdokat osztogattak szét saját oligarcháiknak és strómanjaiknak, miközben kivéreztették a magyar önkormányzatokat.

A párt a kormány hibájának rója fel, hogy tagjai nem vettek részt az ellenzék által kezdeményezett vitanapon, semmilyen, a védekezéssel kapcsolatos információt nem adtak ki, ehelyett módosították az Alaptörvényt, a választási törvényt, és „kinyírták a Klubrádiót”.

A Jobbik elnöke, Jakab Péter szintén is azt mondta, hogy nem szavazza meg a felhatalmazási törvény meghosszabbítását.

Forrás: HVG

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!