Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Orbán: ha a kínai vakcinával is elindulhat az oltás, húsvétig minden regisztrált beoltható

Ha a kínai vakcinával is elkezdődhet az oltás, akkor húsvétig minden eddig regisztráltat be lehet oltani a koronavírus ellen – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 A kormányfő jó hírnek nevezte, hogy már mintegy 700 ezren védettek Magyarországon: 310 ezren már legalább egy oltást megkaptak, 383 ezren pedig már igazoltan átestek a betegségen.

Rossz hír azonban, hogy a fertőzések számának csökkenése megállt, újra emelkedik – mutatott rá, ismertetve a friss adatokat, amelyek szerint az új koronavírus-fertőzöttek száma 1860, elhunytak 99-en, kórházban 3828-an fekszenek, lélegeztetőgépen pedig 299-en vannak.

„Tartanunk kell a szabályokat” – hangsúlyozta a miniszterelnök, megjegyezve, hogy az utóbbi néhány napban egész Európában megfordultak a kedvező tendenciák, Magyarországon is, a feltételezések szerint a brit vírusmutáns miatt.

A kormányfő azt is közölte, hogy nem szükségesek további szigorítások, mert „most már van annyi vakcinánk, hogy a jól megszervezett oltással legalább annyit tudunk javítani a helyzeten, mint amennyi a helyzet természetes romlása”.

 Orbán Viktor kiemelte: ha a kínai vakcinával is elkezdődhet az oltás – ami nincs messze már -, akkor húsvétig minden eddig regisztráltat be tudnak oltani, 2 millió 448 ezer embert.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!