Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Salátabár Workshop: bejöttek az egészséges ételek a gyerekeknek

Példakövetéses módszerrel az egészséges életmódért. Salátabár elnevezésű workshopon fejleszthetik ismereteiket a tudatos étrendről a Petra modellprogramban részvevő szülők. A cél az, hogy a gyerekek új ízeket és ételeket próbálhassanak ki, amelyeket az édesanyák otthon elkészítenek, akkor azok beépülhetnek a mindennapi étkezésbe.

Nem lehet elég korán elkezdeni az egészséges életmódra nevelést- tartja a Petra modellprogram, így a legkisebbek és szüleik is kísérletezhettek új ízekkel és alapanyagokkal a Salátabár work-shopon, amelyet legutóbb a Bababarát csoport vehetett igénybe.

A gyerekeket nem kellett noszogatni, szívesen próbálták ki többek között a magas tápanyagtartalommal rendelkező puffasztott qunioát, a főtt bulgurt és a különböző olajos magvakból is bőven szedtek. Volt, aki azonban inkább a gyümölcsöket részesítette előnyben, és narancsot fogyasztott jó étvággyal.  Édesanyja elmondta: az egészséges táplálkozással kapcsolatos információk útvesztőjében most sikerült iránymutatást kapnia.

A szülők arra is kaptak javaslatokat, hogyan készítsenek el egy -egy most megismert és megkedvelt alapanyagot.

A Petra modellprogram alapvető célja az egészséges életvezetés és az egészséges életmód népszerűsításe. Ezért úgy gondoltuk, hogy a legjobb erre a példakövetéses módszer, mert ezen keresztül megmutathatjuk, hogy nem elég róla beszélni, az a leghatásosabb, ha itt gyakorlatban is látják, milyen termékek, alapanyagok kerülhetnek a reform ételekbe. Az lenne a cél, hogy ezeket aztán otthon beépítsék az étrendbe.

-mondja Rácz-Káté Mónika, a Petra modellprogram szakértője.

Az egészséges ételek minél szélesebb körű megismerése azért is lehet hasznos, mert egyre több családban okoznak komoly problémát az ételallergiák.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!