Megszűnik a zajhatás a nagyállomásnál

344

Több jóhírről is be tudott számolni Gyutay Katalin önkormányzati képviselő a nyolcas körzetből. Február 22-től megszűnik a zajhatás a nagyállomáson és néhány nap alatt feltöltöttek egy lakóingatlan előtti, út melletti sáros részt a Nádor utcán. A képviselő reméli, hogy idén problémamentes lesz a zöldterület karbantartás, de számít a lakosok összefogására is.

A nagyállomás környékén lakók közül többen is panaszkodtak a körzet képviselőjének, hogy hangos a dízel mozdony, ami Békéscsabára megy tovább. Mivel a vasúti közlekedés visszaáll február 22-től Szeged felé, így ez a zajhatás megszűnik, mert nem kell járatni a mozdonyt és sokkal modernebb járművek közlekednek majd. A nagyállomás kapcsán a képviselő elmondta: bízik benne, hogy az épület felújítása során tekintettel lesznek az ott fészkelő fecskékre is.

Sokaknak apróságnak tűnhet, de az érintetteknek fontos egy -egy olyan beavatkozás, mint ami például a Nádor utcában történt: az egyik lakos jelezte, hogy az óvodával szemközt letaposták az autók az út melletti részt és nagy a sár a háza előtt. Kovács Lajos kedden köszönte meg, hogy a bejelentéstől számítva néhány nap alatt feltöltötték a gödröket.

,,Egy időben én is hordtam ide cserepet, de azért csak letaposták. Volt régebben olyan, hogy elakadtak, de most hál’ Istennek, hogy meg lett töltve, most bízok hozzá, hogy mostmár jó lesz” – fogalmazott Kovács Lajos.

Többen jelezték, hogy a jó idő beköszöntével a töltésnél szeretnének majd programokat szervezni. A képviselő bízik benne, hogy idén gördülékenyebb lesz a zöldterület karbantartás a városban, de egy kéréssel fordult a vásárhelyiekhez.

Kérném a lakosságot, hogyha van kedvük és összeállnának mondjuk a töltésoldalban a lakosok és úgy gondolják, hogy besegítenének a fűnyírásba, akkor mi is szerveznénk hozzá lelkes, vásárhelyi polgárokat és be tudnánk segíteni. Akkor nem minden teher az önkormányzatra hárulna ebben a nehéz időben, amikor annyi pénzt elvonnak az önkormányzattól.

-mondta Gyutay Katalin.

A körtöltés 17 kilométer hosszú, így bőven ad majd munkát a karbantartása, a zöldterület gondozása az önkormányzatnak és az önkénteseknek.

HVSZ Könyvelő

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!