Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

5 hónapig bérleti díjat sem szedhetnek az önkormányzatok és cégeik

Februártól júniusig nem követelhetnek bérleti díjat az önkormányzatok és cégeik, illetve az állam és vállalatai vendéglátó vállalkozásoktól, sportegyesületektől.

A kedvezmény nem érinti a munkahelyi, a szálláshelyen található, a köznevelési, illetve szakképző intézményekben, valamint az egészségügyi intézményekben működő éttermeket, büféket.

A friss Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint azokat a bérlőket érinti a döntés, akik 2020 november 4-én a lentebb – a teljesség igénye nélkül – sorolt tevékenységeket már végezték a bérelt helyiségben.

  • éttermi, mozgó vendéglátás
  • rendezvény étkeztetés
  • italszolgáltatás
  • filmvetítés
  • konferencia bemutató
  • sport és szabadidő képzése
  • előadó-művészet
  • múzeumi tevékenység
  • sportegyesületi
  • testedzési szolgáltatás
  • egyéb szórakoztatás
  • szállodai szolgáltatás
  • üdülési, egyéb szálláshely szolgáltatás

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!