Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Már 40 százalékon az oltási hajlandóság

Emelkedik azoknak a száma, akik már biztosan be akarják magukat oltatni koronavírus ellen. 

A legfrissebb felmérés szerint minden negyedik ember nem kér a koronavírus elleni oltásból, de december elején még sokkal többen voltak – írta meg a hvg.hu. A KSH felmérése szerint míg decemberben még csak a válaszadók közel 15 százaléka volt biztos benne, hogy beoltatná magát, a 2021. január 25-vel kezdődő héten már a megkérdezettek 40 százaléka.

December elején még 36 százalék nem akart oltást, legutóbb pedig már csak 24 százalék. Az is kiderült a kutatásból, hogy a 64 év felettiek (62 százaléka) és a felsőfokú végzettségűek (55 százaléka) tervezik leginkább, hogy beoltatják magukat. A fiatalok és az alacsonyabb végzettségűek a legelutasítóbbak.

Az oltáshoz való hozzáállást leginkább a vakcina biztonságosságáról alkotott kép befolyásolja – írják a kutatásban. A megkérdezettek 80 százalékát a járvány súlyossága, a megbetegedések, halálozások száma, 75 százalékát az oltással kapcsolatosan sajtóban, médiában megjelenő hírek, ugyancsak 75 százalékát a kormányzati kommunikáció, illetve 63 százalékát a közösségi médiában megjelenő információk is befolyásolják.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!