Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Nem jó az enyhe idő a mezőgazdaságnak – új növényfajták termesztésébe kezdenének

A következő időszakban gyakran a 10 fokot is meghaladja a napi maximum hőmérséklet és csak elvétve lesznek fagyok. A mezőgazdaság szempontjából az enyhe tél sok negatívummal jár, elszaporodnak a kártevők, a kiolvadt és nagy nedvességtartalmú talaj miatt pedig a földmunkák is nehezen haladnak. A változó éghajlatra új növényfajták termesztésével válaszolnak a gazdák, egyre nagyobb teret kap például a cirok, jó fény és szárazságtűrő képessége miatt.

Antal Gábor a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója szerint a következő napokban is marad a tavaszias időjárás, tartós hideg hiányában pedig elszaporodhatnak a kártevők. A talaj nedvességtartalma is magas így az idénymunkák is nehezen haladnak.

Antal Gábor elmondta, ez a meleg idő problémás, mert ha tartós akkor korábban kezdődik a vegetáció, de most mindenképp nehezíti a kinti munkákat, mivel hamarosan kezdődik a tápanyag utánpótlás. Mivel kiengedett, ezért rá sem lehet menni a területekre.

A vezérigazgató úgy fogalmazott, az éghajlatváltozás jelei szemmel láthatóak, alkalmazkodni pedig lehetetlen a szélsőséges időjáráshoz. Az egyenetlen csapadékeloszlásra és az egyre több napsütésre új növényfajták termesztésével tudnak válaszolni a gazdálkodók.

Az elmúlt időben egyre több területen vetik a cirkot, mivel ez remekül
hasznosítja a napfényt, árulta el Antal Gábor. Ezek a növények nem véletlenül terjednek, mivel sokkal több napfénynél is nőnek, mint például a kukorica.

A fogyasztói oldalon is találhatóak változások. A járvány hatására már érezhetően kevesebb élelmiszert vásárolnak a magyarok. A Hód-Mezőgazdánál is a korlátozások feloldását várják. A gazdasági fellendülésen kívül az állattenyésztési napok megtartásában is reménykednek.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!