Meghaladta az 1300 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére a negyedik negyedévben

90

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1322 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, 9,9 százalékkalmagasabb az egy évvel korábbi 1203 forintnál – derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország MTI-hez eljuttatott, közös közleményéből.

 A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel elemzésében.  A közleményben Hamrák Viktor, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője ismertette, a gazdasági visszaesés hatására a 2019-ben mért 21 százalékos növekedés után tavaly kevesebb mint felére, 10 százalék alá csökkent a bérnövekedés mértéke a fizikai munkakörökben.

Az üzletágvezető szerint a járványhelyzet miatti intézkedések hatását mutatja, hogy ezt az emelkedést a bérek még 2020 első negyedévében érték el, azóta az év végéig gyakorlatilag azonos szinten befagytak. Közölték, hogy továbbra is jelentős az eltérés az egyes régiókban tapasztalható bérszintek között. Míg Észak-Magyarországon, az Alföldön, valamint a Dél-Dunántúlon 1300 forint alatt maradt az átlagos órabér, a Dunántúl gazdaságilag fejlettebb körzeteiben 1500 forint felett alakult ez a mutató, Közép-Magyarországon és a fővárosban pedig már megközelítette a 2000 forintos szintet.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cég ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég magyarországi leányvállalatánál dolgozó csaknem 500 középvezető béradatait vizsgálta meg. A havi bruttó 500 és 800 ezer forint közötti fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál az éves béremelkedés mértéke a 2019-ben regisztrált 7,3 százalékos emelkedése után tavaly nem érte el a 3 százalékot.

Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezető partnere a közleményben kifejtette, hogy tavaly számos szektort érintettek negatívan a koronavírus gazdasági hatásai, különösen a tavaszi leállás idején zajlottak komoly létszámleépítések, de számos területen (turisztika, vendéglátás, rendezvényszervezés) a konszolidáció továbbra is több hónapot várat még magára. Ebben a helyzetben jelentősen csökkent a béremelési nyomás, a fehérgalléros középvezetők juttatásainak növekedése az inflációs ráta alatt maradt.

A közlemény szerint idén a második negyedév végén gyorsulhat fel ismét a fehérgalléros bérek növekedése: a munkaerőért folytatott verseny erősödésével a munkaerő-megtartás ismét prioritássá válik, a fluktuáció alacsony szinten tartásának egyik leghatékonyabb eszköze pedig újra a versenyképes fizetések biztosítása lesz.

HVSZ Könyvelő

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!