Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A Tiszavirág nem lesz a Hódfürdő konkurenciája

Nem konkurenciája a tegnap átadott Tiszavirág sportuszoda a vásárhelyi strandnak. Katona Zsolt a Hód-Fürdő Kft. ügyvezetője úgy látja, más közönséget céloz meg a két létesítmény. Vásárhelyen a kültéri medencének és parkövezetnek hála a sportolás mellett kikapcsolódásra is van lehetőség.

Szerdán adták át Szeged legújabb létesítményét, a Tiszavirág Sportuszodát.
Hódmezővásárhelyen is nagy hagyománya van a vízi sportoknak, számtalan nemzetközi csapat edzett már a Hód-Fürdő medencéiben. Katona Zsolt, a vásárhelyi komplexum ügyvezetője azonban úgy látja, nem konkurense egymásnak a két uszoda.

Ahogy a Vásárhelyi TV-nek elmondta, Vásárhelyen egy olyan létesítmény található, amely önmagában uszodaként is funkcionál de mellette a fürdő is működik. Ez, mondta, együtt képvisel egy olyan csomagot, amely merőben más közönséget céloz meg mint majd a Tiszavirág sportuszoda.

Katona Zsolt szerint a külföldről érkező sportolóknak nagy vonzerő a vásárhelyi strand kültéri medencéje, sokan ezért tartották itt felkészülési időszakjukat a múltban, arra számít ez a jövőben sem változik.

Elárulta, az idelátogató külföldi csapatok azért jönnek, mert nyári és tavaszi
időszakban a kinti edzések olyan lehetőséget kínálnak amelyet egész évben nem tudnak átélni. A nyugati országok esetében a fedett létesítmények a jellemzőek.

Az ügyvezető úgy fogalmazott a külföldi csapatok és a magyar válogatott is ki fogja próbálni az új Szegedi Tiszavirágot, reménye szerint azonban hosszútávon a vásárhelyi strandfürdő összetett szolgáltatását fogják előnyben részesíteni a sportolók.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!