Gerevich Aladár-sportösztöndíj a vásárhelyi edzőnek

187

Gerevich Aladár-sportösztöndíjat kapott Fekete István, a Hód Úszó SE edzője. A tréner hosszú évek óta azon fáradozik, hogy Vásárhely a paraúszás egyik fellegvára legyen. Munkájára felfigyelt a Magyar Speciális Olimpia Szövetség is, a díj pedig hozzájárul ahhoz, hogy a megfelelő feltételeket biztosítsa a Magyar Köztársaság képviseletében versenyző sportolók, valamint a felkészítésüket végző sportszakemberek számára.

Fekete István a Vásárhelyi TV-nek elmondta, hogy ez a gyakorlatban egy havi ösztöndíjat jelent, amivel a munkáját segítik és ösztönzik, és azt a munkát, amit ezzel elismerték, és folyamatossá szeretnék tenni, hogy minden körülmények között, és rendületlenül folytassák a megkezdett utat.

Fekete István tevékenysége mostantól annyiban változik, hogy tudja figyelik a Hód-Úszóban zajló munkát, és ez a szakembert arra sarkallja, hogy még magasabb fordulatszámon, még nagyobb lendülettel dolgozzon.

Ahogy Fekete István is rámutatott, a minőség, amit eddig is képviseltek, még magasabb szintre kerül ezután, és fontos, hogy mindenki, aki csak szeretne tudjon csatlakozni a csapatukhoz. Ez a céljuk tehát akkor is, ha valakinek olyan speciális területre van szüksége, ahol ő is dolgozik.

A gyerekekkel végzett munka a tapasztalatok alapján nagyon kifizetődő. Van, aki terápiás céllal megy le úszni, és van, aki versenyezni szeretne. Az biztos, hogy azok a gyerekek, akik edzésre járnak, jobban tudnak figyelni az iskolában, és mindazt, amit a sport megtanít számukra a hétköznapokban is tudják kamatoztatni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!