Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ordas nagy, százmilliós üzlet volt a kamerarendszer telepítése Vásárhelyen

Nem fogunk rendszeresen ilyen címeket és jelzőket használni a Vásárhelyi Médiacentrum felületein. Csak azért tettük most, mert Benkő Zsolt önkormányzati képviselő is így fogalmazott („Ordas nagy kamerakamu”) legújabb videójában felidézett egy három évvel ezelőtti történetet, miszerint Márki-Zay Péter még polgármester-jelöltként arról beszélt, kamerát szereltek az utcájába és ezt gyanúsnak találta. Hogy valóban volt-e összefüggés Márki-Zay jelöltsége és a kamerák felszerelése között, nem tudjuk. Van azonban a vásárhelyi kameráknak egy másik története: 2-3-szor többe kerültek, mint bárhol máshol az országban.

Még mielőtt a városnak 250 millió Ft indokolatlan pluszköltséget jelentő telepítésekről lenne szó, térjünk vissza egy pillanatra a fideszes képviselő Facebook videójához. Benkő Zsolt azt mondja, már egy évvel korábban döntöttek a kamerarendszer bővítéséről, ezzel cáfolva a megfigyelési szándékú telepítést. Azt már mi írtuk, hogy a Közbeszerzési Hatóság oldalán elérhető dokumentum szerint egyébként korábban a Bercsényi és a Kinizsi utca sarkára tervezték a kamerákat, de a Márton és a Bercsényi sarkára (is) kerültek.

A közterületi kamerákkal kapcsolatban semmilyen jogszabálysértés nem derült ki

– vonja le a konklúziót Benkő Zsolt.

Az, hogy nem derült ki semmi, adatvédelmi szempontból akár igaz is lehet. Az viszont kiderült, hogy a város kamerarendszere 2-3-szor drágább volt, mint bárhol máshol Magyarországon. Ez kb. 250 millió Ft fölösleges kiadást okozott a városnak. 

Vásárhelyen 2-3-szor drágább volt, miért?

Az emlékezetes NAV-botrányt kirobbantó Horváth András Márki-Zay Péter polgármester kérésére átvilágította a beszerzéseket. Megállapításai szerint más településekhez képest 2-3-szor több volt Vásárhelyen az egy kamerára jutó költség.

Nem kevés pénzről van szó, 650 millió Ft-ról, ennyit költöttek az elmúlt évtizedben térfigyelő kamerarendszerek kiépítésére Hódmezővásárhelyen . Az első, 2011-es megbízás óta 300 db kamerát szereltek fel az önkormányzat megbízásából. 2011 és 2013 ősze között az egy kamerára jutó telepítési költség 1,5 millió forint volt. Ez se volt olcsó, 2013 decemberétől azonban egyenesen elszálltak az árak.  Az ezt követő 4 szerződés összértéke 469 millió forint volt, az egy kamerára jutó telepítési költség itt már 2,9 millió forintra tehető.

Az első évek után elszálltak az árak

Ez 2-3-szor több, mint az országban bárhol, Orosházán pl. ez a mutató 1,3, Mórahalmon 1,1 millió Ft körül van, Makón 2 beszerzésben is 1 millió Ft alatt maradt.

Horváth András hangúlyozza, amit mond, az nem vélemény, vagy becslés:

„Nagyon komoly összehasonlításokat végeztem, átnéztem a közbeszerzési dokumentumokat, megnéztem az egységárakat, megnéztem miből áll egy ilyen kameratelepítés, milyen járulékos költségei vannak, ebből adódott az, hogy jelentős túlárazásokat lehetett vélelmezni. Én úgy saccolok, hogy körülbelül 250 millió Ft-tal többet fizethetett a város, ezekért a kameratelepítésekért,  mint amit normális körülmények között, versenyhelyzetben el lehetett volna érni.”

„Összehasonlítottam más városok ugyanilyen típusú kameratelepítésével, azt tapasztaltam, hogy esetenként 2-3 szoros túlárazást lehet megállapítani, a hódmezővásárhelyi térfigyelő kamera telepítéseknél, mint más városokban.”

Az hogy lehet, hogy Makón 1 millió alatt maradtak, Vásárhelyen viszont 2,9 milliót fizettek?

Az összehasonlításoknál Horváth András arra is vigyázott, hogy azonos időszakban végrehajtott fejlesztéseket vessen össze, illetve az ország különböző településeit vizsgálta.

Ilyen mértékű költségeket kamerafejlesztéseknél sehol az országban nem tapasztaltam.

A hódmezővásárhelyi 2,9 millió Ft-os egy kamerára jutó költség a felsorolt példák közül a legdrágább orosházinál is sokkal többe került és a két makói példa is bizonyítja, lényegesen kevesebből is meg lehet egy ilyen fejlesztést oldani.

Horváth András a rendelkezésre álló dokumentumokból megállapította, hogy a nyertes ezekben az ügyekben 2017-ig bezárólag, illetve előtte 5-6 évig egy jól körülhatárolható cégcsoport, az utolsó években pedig egyetlen cég volt. 

Az egykori NAV-os szerint az is gyanakvásra ad okot, hogy a pályázó a 100 millió Ft értékű tendereknél is néhány ezer Ft pontossággal be tudta lőni azt, hogy mennyire becsülte az önkormányzat a maximális összeget.

Valaki információkat szivárogtatott ki

„Valószínűleg tudnia kellett a pályázónak arról, hogy mi az elvárása az önkormányzatnak mi az az összeg, amivel biztosan nyerni tud.  Egy-két ilyen előfordulhat egy város történetében, de az, hogy rendszerszintűen, 30-40 közbeszerzésnél – nem csak a kamerarendszereknél – , forintra el van találva, vagy csak pár száz forint eltérés van, az nem tekinthető véletlennek.”

„Egészen elképesztő, hogy vagy pontosan forintra belőtte, vagy pár száz, vagy pár ezer forint eltérésre. 90 milliós tételnél még a 10 ezer forintos eltérés se sok, mindig be tudta lőni, hogy mi az az összeg, amivel biztosan nyerni tud, ez csak úgy történhetett meg, hogy valaki információkat szivárogtatott ki az önkormányzattól.”

Ez olyan történet, ahol megáll annak a gyanúja, hogy versenykorlátozó magatartás közbeszerzési eljárásban.

Az már csak hab a tortán, hogy Hódmezővásárhelyen egy-egy kandelláberen 4-5 kamera is van, köztük úgynevezett super dome kamerák, amelyek forgathatók, így elvileg fölösleges lenne ilyen sokat egy csokorba rakni. Így viszont sikerült 300 kamerát elhelyezni a 44 ezres városban.

Ha a Vásárhelyi Televízió ebben a témában készített Akták című műsorát is meg szeretné nézni, itt találja meg:

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!