Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Megalakult az alapítványi fenntartású Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

A korábban Szent István Egyetem néven működő felsőoktatási intézményhez csatlakozott a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 11 kutatóintézete és gazdasági társaságai, valamint a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézete is. Az intézményt működtető alapítvány kuratóriumi tagja Lázár János, a térség országgyűlési képviselője.

A MATE fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány.

Az ünnepségen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kifejtette: minden feltétel adott arra, hogy az új egyetem bekerüljön a legjobb európai agrárintézmények közé. Az alapítványi fenntartói forma szabadabb és egyszerűbb működését tesz lehetővé az egyetem számára.

Nagy István agrárminiszter kiemelte: ahhoz, hogy a magyar gazdák versenyképesek legyenek, először a magyar agrároktatásnak kell versenyképesnek lennie. Kutató, oktató és gyakorló egyetemre van szükség, amely segít vonzóvá tenni a mezőgazdasági és az élelmiszeripari pályát a fiatalok számára.

A MATE megbízott rektora, Gyuricza Csaba elmondta: az új egyetem öt campuson több mint 13 ezer hallgatóval kezdi meg a működését, ezzel Magyarország egyik legnagyobb egyeteme jött létre.

A korábbi, karokra alapozott egyetemi struktúra megszűnik, helyette 21, campusokon átnyúló egyetemi szakmai intézet jön létre. A cél az, hogy a MATE a világ és Európa egyik vezető agrárfókuszú egyetemévé váljon

– fűzte hozzá.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány elnöke, Csányi Sándor a sajtótájékoztatón elmondta: az átalakulás példaszerűen elő volt készítve, a több mint két évig tartó folyamatban nemzetközi példákat tartottak szem előtt, a koncepció kidolgozásában több mint 100 egyetemi dolgozó vett részt.

Lázár János szerint ,,a magyar agrárium, sőt a vidéki Magyarország történetében új fejezet kezdődik” 2021. február elsején. Közösségi oldalán úgy fogalmazott: ,,az újraalapított Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem lesz az agrárfordulat szakmai hátországa.”

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!