Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Lezárták a nyomozást a parkoló autót kirabló férfi ügyében

A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát azzal a hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki egy parkoló autóból elvitte a tulajdonos értékeit még tavaly november 28-án.

A gyanú szerint a 33 éves férfi délelőtt lett figyelmes egy belvárosban leállított gépkocsira, amit a tulajdonosa nyitva felejtett.Körbenézett, majd amikor megbizonyosodott arról, hogy senki sem látja, átkutatta a járművet. Távcsövet, mobiltelefont és két headset-et vett magához, majd sietve távozott.

A rendőrség tájékoztatása szerint az egyik szomszéd észrevette a lopást és azonnal értesítette a sértettet. A férfi nyomban az elkövető után eredt, akit a következő utcában utol is ért. A gyanúsított ekkor eldobálta az ellopott tárgyakat és elszaladt. A sértett a 112-es központi segélyhívó számon haladéktalanul bejelentést tett a rendőrségre. A kiérkező járőrök pedig a kapott személyleírások alapján néhány percen belül elfogták az elkövetőt, akit a rendőrkapitányságra előállítottak, gyanúsítottként kihallgattak. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!