A csomorkányi mezőváros feltárási munkálatait hallgathatják ma meg

323

Az online térben, de folytatódik a Korok, kultúrák, lelőhelyek című régészeti előadássorozata a Tornyai János Múzeumnak. Az intézmény közösségi felületén ma 17 órakor az érdeklődők az egykor virágzó csomorkányi mezőváros hétköznapjaiba kaphatnak bepillantást a téma szakavatott tudójától, dr. Béres Máriától.

Hetedik évéhez érkezett a Korok, Kultúrák, Lelőhelyek elnevezésű előadássorozat, amely 2017-ben már figyelmet szentelt Hódmezővásárhely határában található Csomorkány történének. Ám azóta olyan rengeteg lelettel gazdagodott a Tornyai János Múzeum régészei gyűjteménye, hogy tovább árnyalódott a mezőváros múltja, emiatt most újra fókuszba került a téma.

Csányi Viktor, Tornyai János Múzeum régésze elmondta, fémdetektoros kutatást is végeztek, a tavalyi évben még egy kisebb területen magnetométeres felmérésre is sor került. Ezek eredményei és a készülő monográfia indokolttá tették, hogy ezt az előadást ebbe a szemeszterbe is beépítsék.

Ezzel az előadással szeretne köszönetet mondani a múzeum annak a közel 100 főnek is, akik az elmúlt két évben a közösségi régészeti programban részt vettek és hozzájárultak Csomorkány még alaposabb megismeréséhez.

Csomorkány, a mezőváros, a település, a lelőhely a mostani vizsgálat szempontjából valamikor az Árpád korban kezdődött, de már korábban is lakott volt és éltek ott emberek. Részletesebben most a középkorral fognak foglalkozni, árulta el Csányi Viktor.

A határ régészeti feltárását dr. Béres Mária vezeti, így az ő tolmácsolásában vehetnek majd részt az érdeklődők a többszáz éves időutazáson. A terepet az online tér biztosítja, a múzeum közösségi felületén ma 17 órától lehet figyelemmel kísérni a szakmai előadást.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!