Öt vásárhelyi szervezet kezdhet építkezni helyi támogatásból

379

Öt vásárhelyi civil szervezet foghat építkezésbe a közösségfejlesztésekre kiírt városi pályázaton elnyert támogatásból. Akik programokat szerveznének a megítélt összegből, jövő nyárig tehetik meg.

Elbírálták azokat a beadványokat, amelyekkel a vásárhelyi kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztésére és helyi közösségszervezésre igényeltek pénzügyi forrásokat. A CLLD programhoz 344 millió forint támogatást kapott az önkormányzatot, helyi civil szervezetek, intézményeket és vállalkozásokat tömörítő Vásárhelyi Helyi Közösség Helyi Akciócsoport.

– A Helyi Bíráló Bizottság (HBB) meghozta az építési projekteknél a döntéseit. A munkaszervezet összesen 7 pályázatot javasolt támogatásra, melyeket a HBB elfogadott. A pályázati forrás két esetben is kevésnek bizonyult, így 2 pályázat is tartaléklistára került. A végső döntést az irányító hatóság hozza meg minden esetben, így még nem tudjuk megmondani, pontosan ki- és mekkora támogatást nyert el. Ezeknél a projekteknél várhatóan 2021. február-március környékén várható végleges döntés. Ezt követően a Helyi Akció Csoport (HACS) a projekt honlapján teszi közzé az eredményeket – nyilatkozta lapunknak Nacsa Zsolt.

A programszervezésre kiírt pályázatok megvalósítási határideje a támogatási szerződés kézhezvételét követő maximum 18 hónap, de legkésőbb 2022. június 31-e. 

Arra kérdésünkre, hogy lesz-e új pályázati felhívás azon célokra, amelyeknél a keretösszeg kimerítésére esély sincs a kevés benyújtott pályázat miatt, a városháza munkatársa elmondta, a keretösszeg kimerítésére lesz lehetőség. – Esély csak akkor nem lesz, ha az érdeklődés a civil szervezetek részéről elmarad. Amint az első győztesek kihirdetésre kerülnek, szinte minden egyes felhívást apróbb módosításokkal újra fogunk indítani. Az első “hullám” pozitív tapasztalatai véleményem szerint meghozzák a többi pályázó kedvét is, hiszen a munkaszervezet minden egyes munkanap a civil szervezetek segítségére elérhető. Amennyiben lehetőségünk lesz rá, a pályázók ösztönzése érdekében rövid interjúkat is készíteni fogunk a győztesekkel – tette hozzá Nacsa Zsolt.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!