Ez történt ma – január 24.

76

Mutatjuk a nap legfontosabb híreit.

Elhunyt 64 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 968 főre emelkedett. Csongrád-Csanád megyében az elmúlt 24 órában 55-tel nőtt, így 16 468-ra emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma. Eddig 145 257 fő kapott oltást, közülük 8135 fő már a második oltását is megkapta.

A hódmezővásárhelyi székhelyű állami intézmények közül csak a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ nem tudta teljesen lenullázni tartozásállományát 2020 végén.

Öt vásárhelyi civil szervezet foghat építkezésbe a közösségfejlesztésekre kiírt városi pályázaton elnyert támogatásból. Akik programokat szerveznének a megítélt összegből, jövő nyárig tehetik meg.

Februártól négy százalékkal, majd júliustól – ha a feltételek teljesülnek –  további egy százalékkal nő a minimálbér és a garantált bérminimum összege. A jelenlegi bruttó 161 ezer forintos minimálbér 167 400 forintra emelkedhet, míg a garantált bérminimum 210 600 forintról 219 ezer forintra növekedne jövő hónaptól.

Nyolc választókerület, így az orosházi is döntő jelentőséggel bír majd a jövő évi országgyűlési választáson, szupercsatatér lesz. Nem úgy Hódmezővásárhely, ahol a környező kistelepülések a kormánypárt felé billenthetik a mérleg nyelvét.

Négyből három negyedet nyert a Széchenyi Egyetem otthonában a Vásárhelyi Kosársuli NB I/B-s férfi kosárlabda csapata a bajnokság szombati játéknapján, és ez elég volt az idegenbeli sikerhez, amivel megőrizte harmadik helyét a tabellán Tóth Tamás együttese.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!