Ideiglenesen engedélyezték a brit és az orosz vakcinát

165

A magyar hatóságok ideiglenesen engedélyt adtak az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagának, valamint az orosz Szputnyik V vakcinának. Erről Gulyás Gergely tájékoztatta a közvéleményt a mai sajtótájékoztatón.

Arról nem esett információ, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) mikor kezdte el vizsgálni a brit vakcina dokumentumait és mi alapján adta meg az engedélyt.

Gulyás Gergelytől ma is kapott kritikát az Európai Gyógyszerügynökség, mondván, túl lassan engedélyezik az AstraZeneca oltóanyagot, és a magyar kormány ezért, ahogy mondta, kénytelen volt saját beszerzési forrásokat keresni Kínában és Oroszországban.

Az OGYÉI főigazgatója az M1 szerda esti Híradójában elmondta, hogy a szervezet szakemberei „meggyőzőnek találták” az orosz Szputnyik V-t. Szentiványi Mátyás elárulta, hogy az engedélyezést alig több mint két hónap alatt sikerült teljesíteni, amit ő hatalmas eredménynek nevezett. Ezek alapján a Magyarországon érvényes használatbavételi engedélyt adtak ki, ami hat hónapra szól, és további hat hónappal egyszer meghosszabbítható.

Forrás: HVG

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!