Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Enyhült az idő, de ilyenkor is fontos odafigyelni kis kedvenceinkre

Jelenleg plusz fokokat lehet mérni térségünkben, a kemény fagyok után ez kellemesebb a kint tartott kutyusoknak. Azonban így is van néhány dolog, amit be kell tartanunk azért, hogy kedvenceink egészségesek maradjanak.

Nagyon fontos, hogy az udvaron tartott kutyusoknak megfelelő, a kutyus méretéhez igazított házikója legyen. Mivel ők a saját testhőjükkel, leheletükkel fűtik be a házikót, nem túl jó a nagy házikó például egy kisebb testű kutyusnak. Fontos, hogy ne textillel béleljük ki, hanem szalmával. Az nem szívja magába a vizet, hamarabb megszárad és jól szigetel. Kiemelendő, hogy védett helyen legyen a kutyaól, esőtől, széltől.

-adott fontos tanácsokat Balogh Ernő, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének elnöke.

Az előrejelzések szerint két héten belül nem, de ha mégis mínusz fok alá csökken a hőmérséklet, akkor a vizet naponta többször cserélnünk kell. A jeget üssük ki a kutyus edényéből és töltsük újra vízzel – ne pedig a jégre öntsünk vizet! Adjunk a kedvencünknek tápanyag dús ételeket, esetleg immunerősítőket, amelyeket állateledel üzletekben meg tudunk vásárolni.

Fotó: Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete

Ha megfázásos tüneteket észlelünk rajtuk, ne habozzunk egy percet se, kérjünk az állatorvostól azonnal időpontot, hogy megvizsgálhassa. A cicáknál is ugyan ez a helyzet, rájuk is sokkal jobban oda kell figyelni a téli, hideg, esős, havas időkben. Ha lakásban tartjuk a kisállatot, és az rövid szőrű, védhetjük az időjárás viszontagságaitól például kutyaruhával. Sokan sózzák még a jeges utakat, járdákat, erre is figyeljünk oda, kimarhatja a kedvencünk talpát a hagyományos sóval leszórt aszfalt.

– tette hozzá Balogh Ernő.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!