Önkormányzatok Szövetsége: nem sok jót ígérnek az egyenkénti tárgyalások a bevétel kompenzálásáról

271

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének az elnöke volt a Vásárhelyi Televízió Időben című műsorának a vendége. Gödöllő polgármester kifejtette: a szövetség számára csak az az elfogadható, ha minden 25 ezer főnél nagyobb településnél pótolja a kieső bevételt az állam.

Gémesi szerdán Szegeden találkozott Botka László polgármesterrel, ugyanis a tegnapi bajai elnökségi ülés egyik pontja volt regionális tagozatok létrehozása a szövetségen belül – erről beszélt többek között Botkával. A déli tengely Pécs, Baja, Szegeden és Hódmezővásárhely településeket és ezek környékét jelenti. Ennek lényege, hogy ne Budapestről érkezzen ,,minden”, könnyebben tudjanak információt cserélni a települések.

Az önkormányzatoknál jelenleg a legfontosabb megoldandó feladat az iparűzési adó megfelezésével létrejött költségvetési hiány befoltozása, hiszen február 15-ig be kell terjeszteni az idei költségvetést a településeknek. Gémesi úgy véli, a parkolási díj megszüntetése nem feltétlenül a vírus miatt van, a gépjárműadót tavaly és idén is elveszik és nem lehet adót módosítani, átcsoportosítani.

Meglátása szerint sok olyan szolgáltatást kell szűkítenie a településeknek, ami a hiány nélküli költségvetés elfogadásához elengedhetetlen: kevesebb lesz a zöldterület gondozás, a kátyúzás, vagy a kulturális támogatás.

Az önkormányzatok nagy része nehéz helyzetben van, ,,furcsa” módon a fideszes települések többlettámogatást kaptak. Ugyanakkor a szövetség elnöke felhívja a figyelmet, hogy ezek az állami döntések nem a polgármester sújtják, hanem a településen élőket.

Hetven darab, 25 ezer főnél nagyobb város van, köztük Hódmezővásárhely is. Gémesi szerint elképzelhető, hogy lesz 1-2 támogatás ellenzéki városnak, látványosan, de számukra csak a teljes kompenenzáció az elfogadható, nem pedig külön tárgyalni mindenkivel.

,,Bízom benne, hogy rájön a kormány, hogy partnerként kell kezelnie az önkormányzatokat. Nélkülünk nehéz megoldani a veszélyhelyzetek jó kezelését helyben”

– fűzte hozzá.

Szerinte az államnak hagynia kellene az önkormányzatok dolgozni, visszaadni a korábban elvett feladatokat.

A teljes műsort itt lehet megnézni:

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!