Lázár János: a kormány nem fog felelőtlenül gazdálkodó városokat támogatni

581

Mint arról beszámoltunk, újabb jelentős beruházások indulnak a Villeroy-nál. A Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartott, beruházásbejelentő sajtótájékoztatón részt vett Lázár János is.

Az MTI beszámolója szerint a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a világban ma az emberi élet és a gazdasági élet megmentéséért folyik a küzdelem. Az emberi életért való küzdelemben a védőoltás, a gazdasági élet megmentéséért a vállalatoknak biztosított tőkeinjekció jelenthet segítséget. Megköszönte a kormánynak az elmúlt évben végzett munkáját, amelyet 500 ezer magyar ember munkahelyének megmentése érdekében végzett, és a mostani támogatással hozzájárul 750 hódmezővásárhelyi család egzisztenciájának megőrzéséhez.

Mint monda, a valós megoldást a válság idején a beruházás, befektetés jelenti. A kérdésre, hogy a kormány kellőképpen támogatja-e azokat a városokat, közösségeket, amelyeket 2019 ősze óta ellenzéki politikusok vezetnek, Lázár János elmondta:

a magyar kormány a magyar adófizetők pénzéből soha nem tudott és soha nem fog felelőtlenül gondolkodó polgármestereket, felelőtlenül gazdálkodó városokat támogatni.

A kormány mindig kész arra, hogy felelősen gondolkodó vállalatokat, munkavállalókat, támogasson. Elmondta, Hódmezővásárhelyen a Villeroy & Boch presztízsmárkát jelent, a város legjobb és legnagyobb munkaadója, a legnagyobb adófizetője – fűzte hozzá.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!