Kikapott a Kosársuli a Pénzügyőr SE vendégeként

145

8 ponttal alulmaradt Budapesten a Vásárhelyi Kosársuli NB I/B-s férfi kosárlabda csapata a Pénzügyőr SE-vel szemben.

Tizenegyedik győzelmére készült a vásárhelyi gárda a tabellán 9. helyen álló fővárosi együttes ellen, de a négy közül csak az utolsó játékrészt tudta megnyerni a mai mérkőzésen.

Pénzügyőr SE – Vásárhelyi Kosársuli 79-71 (18-16, 20-16, 21-18, 20-21)

Tóth Tamás vezetőedző: – Nem találtuk meg a jó ritmust sem támadásban, sem védekezésben. Jobban kezdett az ellenfelünk, és végig csak futottunk az eredmény után. Kihagytunk tíz büntetőt, és túl sok könnyű kosarat engedtünk a végig jól játszó hazaiaknak, így nem lehet idegenben meccset nyerni. Több dolgot próbáltunk menet közben változtatni, de ma nem voltunk elég élesek. Gratulálok a Pénzügyőr sikeréhez, teljesen megérdemelten hagyták el győztesen a pályát!

A Kosársuli legközelebb január 22-én a győri Széchenyi Egyetem vendége lesz.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!