Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ez történt ma – január 16.

Mutatjuk a nap legfontosabb híreit.

Koronavírus-fertőzésben elhunyt 87 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 264 főre emelkedett.

A várható nagy hidegre tekintettel valamennyi bentlakásos szociális intézménynek be kell fogadnia a hajlék nélkül élőket, ha a hajléktalan ellátórendszer már nem tudja fogadni őket.

Bőrgyógyászati, emlő és szív-érrendszeri szűrésekhez kapcsolódó eszközöket, ultrahangos diagnosztikai készülékeket vásárolt, illetve képarchiváló és kommunikációs rendszert fejleszt mintegy 215 millió forintért a vásárhelyi kórház.

A hódmezővásárhelyi vasútállomáson – amit a székkutasival egyetemben megújítanának – új felvételi és üzemi épületet létesítenek majd, a régieket elbontják. 2 milliárd forintot fordít a Békéscsaba-Szeged vasútvonal felújításának előkészítésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A vásárhelyi önkormányzat és helyi tömegközlekedési feladatok ellátására kiírt pályázaton nyertes buszos vállalkozó is bármilyen vizsgálatnak örömmel állnak elébe. Fidesz-KDNP két vásárhelyi tagja, Horváth Zoltán és Markó Csaba tegnap jelentették be, feljelentést tettek korrupció gyanúja miatt.  

Már két hét lezajlott a téli felkészülésből a HLKC NB II-es női kézilabda csapatánál, a bajnokság tavaszi szezonja február 6-án kezdődik. Az együttesből ketten távoztak, helyükre fiatalokat hoznak fel a felnőtt kerethez.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!