Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Már tervezik a 47-es főút 2×2 sávra szélesítését

Már zajlik a 47-es főút szélesítésének műszaki előkészítése: Szeged és Debrecen között kétszer két sávos közúti összeköttetés kialakítását tervezik.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár 2020 szeptemberében jelentette be, hogy 160 kilométeren lesz 4 sávos a 47-es számú főút.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) tájékoztatása szerint komoly előkészületek zajlanak a 47-es számú főút szélesítésével kapcsolatban. A Hello Vidék portál által kikért útfejlesztési listán szerepel ez a projekt is.

Jelenleg Szeged és Debrecen kétszer kettő sávos közúti összeköttetés kialakításának tanulmánytervi vizsgálata van folyamatban. E feladat magában foglalja döntés-előkészítő tanulmány, környezetvédelmi hatásvizsgálat, tanulmányterv, költség haszon vizsgálat, közúti biztonsági hatásvizsgálat elkészítését, illetve a környezetvédelmi engedély megszerzését. A tanulmányterv egyik fő célja Szeged és Debrecen közötti kétszer kettő sávos kiépítés lehetőségeinek feltárása, változatok kidolgozása, műszaki jellemzők meghatározása és a rész-szakaszok kijelölése.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!