Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

50 milliós fejlesztést hajthat végre a mindszenti Kovács Gépszer Kft.

Két mindszenti vállalkozás összesen 43 millió forint uniós támogatást nyert az elmúlt év végén.

Gépparkjának bővítésére 35 millió forint uniós támogatást nyert pályázaton a Kovács Gépszer Kft. A támogatási arány 70 százalékos, így önerővel kiegészítve 50 milliós fejlesztést hajthat végre a mindszenti társaság, amelynek 2019-ben 734 millió forint volt a nettó árbevétele a céginformáció.hu adatai alapján. A cég 44 főt foglalkoztat. A megítélt összeget december 16-án ki is fizették a kedvezményezettnek a nyertes uniós pályázatokat összegző kormányzati portál közlése szerint.

A szintén mindszenti Hód-Tel Közműépítő Kft. üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodást segítő fejlesztésekre nyert 8 millió forintot az uniós alapból. Itt is 70 százalékos a támogatási arány, vagyis saját forrásaival együtt 11,5 milliós beruházást valósíthat meg a közeljövőben.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!