Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Oltási terv: előrébb kellene kerülni a kiskereskedelmi dolgozóknak

Erről Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke beszélt. Arra kéri a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK), hogy vegyék fontolóra a kiskereskedelemben dolgozók besorolását, ugyanis ők nap mint nap találkoznak az emberekkel.

Bubenkó elmondta, a lakosság a helyi kisboltokon keresztül érzi meg, mit is jelent a járványhelyzet. A kijárási tilalom 20 órai kezdetéhez igazodnak ugyanis a boltok 19 órás zárása is.

Elmondta, a maszkviselés, az idősek idősávja, a távolságtartás, a higiéniai intézkedések vagy a szigorú ellenőrzések kötelezettsége mind alátámasztják, hogy az áruházak alapvetően potenciális járványügyi gócpontok.

Szerinte a kiskereskedelem kiszolgálói a leginkább veszélyeztetett csoportok után a jelenleg tervezettnél hamarabb kerülhetnének sorra. Tehát a besorolás szerint negyedikként, egy időben kellene beoltani a kereskedelmi dolgozókat azokkal, akik a rendvédelmi szerveknél állnak alkalmazásban, hiszen mindkét foglalkozási körben dolgozók közvetlen kapcsolatban állnak a lakossággal.

Forrás: Index

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!