Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ez történt ma!

Itt olvashatja, hogy mi történt január 7-én Hódmezővásárhelyen és a nagyvilágban.

Már január közepe előtt, hamarosan megérkezik Magyarországra az első tram-train szerelvény, áll a MÁV Facebook oldalának közleményében.

(Lehet, hogy) marad a digitális oktatás január 11-e után is a középiskolákban. Ezt javasolja az Operatív Törzs a kormánynak, amelyet valószínűleg el is fog fogadni a kormány, még akkor is, ha az oktatási államtitkár korábban mást mondott.

Alkalmazkodva a még mindig érvényben lévő járványügyi korlátozásokhoz a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ 2021 elején is a virtuális tér segítségével igyekszik tartani a kapcsolatot a kultúra iránt érdeklődőkkel. Ezért online könnyű-és komolyzenei koncertsorozatot hirdet, valamint arra is kísérletet tesz, hogy a népi kiállítóhelyeket még inkább vonzóbbá tegye a helyiek és a vidékiek körében.

Még csak a 7. napját éljük 2021-nek, de már több állatot is gondozásába kellett vennie a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének. Az új év nem hozott szerencsét a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete számára, alig telt el pár nap a 2021-es esztendőből, máris több, beteg állat érkezett.

Nyáron a zöldterületek gondozását, míg télen az idős, rászoruló embereknek, amennyiben esik, a hó eltakarítását vállalja nem csak Gyöngyösi Ferenc önkormányzati képviselő, hanem néhány barátja is a Béke-telepen és a Kincses-telepen.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!