Januártól 240 ezret kap egy kezdő a vásárhelyi Sparnál is

884

Januártól 240 ezres a nyitóbér a hódmezővásárhelyi Spar áruházakban, ami a próbaidő után 260 ezerre emelkedik, és 13. havi juttatást is kapnak az áruházlánc dolgozói.

Megállapodott a 2021-es bérfejlesztésről a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), a vállalat a garantált bérminimum, illetve a minimálbér jogszabályban rögzített mértékénél magasabb bért biztosít munkatársainak, amelyet továbbra is kiegészít saját hűségprogramjának juttatási elemeivel – közölte az áruházlánc az MTI-vel kedden.

A tájékoztatás szerint az elérhető legalacsonyabb bruttó alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a próbaidő alatt bruttó 240 ezer, a próbaidő után bruttó 260 ezer forint. A vállalat – amely Hódmezővásárhelyen szállítói központot állít fel – továbbra is biztosítja a kiemelt teljesítményű áruházak számára az alapbéren felüli kiegészítő jövedelmet.

Az MTI kérdésére Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője azt mondta: a vállalat több mint 13 ezer munkavállalót foglalkoztat 900-nál több munkakörben, az emelés mértéke eltérő lehet az egyes munkakörökben.

A megegyezés értelmében a vállalat 2021-ben is biztosítja a SPAR hűségprogramot, így idén is megmarad a SZÉP kártya és a jubileumi juttatás rendszere. Megmarad a 13. havi juttatás kiterjesztése az év első felében belépők számára, valamint továbbra is él a 10 százalékos dolgozói vásárlási kedvezmény, amely 2021-től már az első munkanaptól jár az új belépőknek, havi 80 ezer forint vásárlási összeghatárig. A bérfejlesztést a vállalat kizárólag saját forrás felhasználásával valósítja meg.
    

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!