Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Végstádiumban a Délmagyarország

Pár éven belül, de ebben az évtizedben bizonyosan megszűnhet a Délmagyarország napilap, ha folytatódnak a lapeladási tendenciák.

Alig több, mint 20 ezer példányt értékesítenek Csongrád-Csanád megye egyetlen, fennállásának 111. évét idén ünneplő napilapjából – derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) decemberben publikált adataiból. A példányszámcsökkenés az elmúlt 5-6 évben folyamatosan gyorsult. A legutóbbi népszámlálás után, 2011-ben a KSH szerint 178 ezer háztartás volt megyénkben, míg a MATESZ mutatói szerint abban az esztendőben 45 ezer példányt vásároltak naponta a Délmagyarországból, ami a megyeszékhely és térségén kívül Délvilág címmel jelent meg.

2014-ben még 38 ezer fölött volt az értékesített példányok száma, 2018 második félévében már csak 27 ezer. Egy évvel később 23 666-ra esett a mutató, a nemrég közzétett adatok szerint 2020 harmadik negyedévében átlagosan 20 041 kelt el a Délmagyarországból.

Az eséshez hozzájárulhatott, hogy májusban úgy döntött a kiadó, végleg bezárja a lap hódmezővásárhelyi, szentesi és makói irodáit, az ott dolgozó értékesítő munkatársakat pedig szélnek eresztette.

Az elmúlt években a kiadó is többször gazdát cserélt: 2017-ben Andy Vajna, egy évvel később Mészáros Lőrinc érdekeltségének része lett, 2019 őszén pedig az akkor már Mediaworks Hungary Zrt-be betagozódott vállalkozás a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, a KESMA felügyelete alá került az összes megyei lappal és még félezer más kiadvánnyal egyetemben.

Arra tavaly októberben derült fény, hogy jelentős, 1,44 milliárdos mínuszt hozott össze a fideszes kötődésű médiumokat üzemeltető óriáscég, a Mediaworks 2019-ben. Mindezt úgy, hogy közben a társaság konszolidált árbevétele tavaly 70,8 milliárd forint volt, amiből a hétfőn közzétett hirdetési árbevétel meghaladta a 32 milliárd forintot.

A Délmagyarországa végstádiuma még egy darabig eltarthat, ha a szomszéd megye, Békés napilapját vesszük példának. A MATESZ friss számai szerint az ugyancsak a Mediaworks kiadásában megjelenő Békés Megyei Hírlapból tavaly ősszel már csal 9825 fogyott naponta a 154 ezer háztartást számláló megyében.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!