Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Vásárhelyi szállótulajdonos: a nullának a 80 százaléka is nulla

Kétharmadával esett vissza novemberben a hódmezővásárhelyi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2019 azonos időszakához képest. A Kenguru Hotel az ünnepekre bezár, tulajdonosa szerint a túlélésért folytatnak harcot, talán márciustól lehet jobb a helyzet.

Hónapról hónapra zuhan a hazai szállásadók forgalma, ez a Hódmezővásárhelyen eltöltött vendégéjszakák számában is tükröződik. Míg 2019 tizedik hónapjában 5085, idén októberben már csak 2199 vendégéjt regisztráltak a városban, ami 57 százalékos visszaesést jelent. Novemberben már csak 1209-et, ami 65 százalékos mélyrepülés az elmúlt évi mutatóhoz képest.

– Még nem zártunk be, hogy a megmaradt alkalmazottainkat megtartsuk, de az ünnepek idejére be fogunk – nyilatkozta lapunknak a vásárhelyi Kenguru Hotel tulajdonosa. – A túlélésért folytatunk a harcot, minimális bevételeink nem fedezik a kiadásainkat. Sem vadászatra, sem turistaként nem érkeztek vendégek, csupán üzleti út vagy itteni munka miatt tartottak igényt szolgáltatásainkra ősszel – tette hozzá Kovács Gábor.

Arra a kérdésünkre, hogy a kormányzat által nyújtott segítség megfelelő volt-e, a cégvezető elmondta, a kifejezetten az ágazat szereplőinek biztosított, az előre lefoglalt vendégéjszakák száma alapján igényelhető támogatás megkésett volt. – A nullának a 80 százaléka is nulla. Ezt az intézkedést tavasszal kellett volna bevezetni, akkor támpontot jelentett volna, hiszen arra időszakra nagyon sok foglalásunk volt. A mezőgazdasági napokra, sportrendezvényekre és edzőtáborokra jöttek volna. A július és augusztus hiába volt egészen jó, a szeptemberi szigorítások ellehetetlenítették a turistaforgalmat.

Az 50 százalékos bértámogatást és járulékmentességet igénybe veszik, hogy a jelenlegi 10 munkavállalójukat meg tudják tartani. Érdeklődésünkre a tulajdonos elárulta, normál – járványmentes – időszakban a létszám ennek a duplája volt, és az is előfordult korábban, hogy 25 dolgozónak tudtak munkát biztosítani. Próbálják átvészelni a következő hónapokat. Kovács Gábor szerint leghamarabb márciusban javulhat a helyzet.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!