Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Benkő Zsolt a Pesti TV-ben: Márki-Zaynak 8-10 vesztes pere van, Vágó István csalódás, Dobrev Klára hazudik

A kormánypárti csatorna Krokodilagy c. műsorának vendége volt a hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő. Benkő Zsolt főleg országos politikai kérdésekről fejtette ki véleményét.

A műsorvezető Fábry Szabolcs, az 1.800 lakosú Nagyvázsony fideszes polgármesterének kérdésére Benkő elmondta: 8-10 vesztett per áll Márki-Zay Péter neve mellett, ami az ő olvasatában mindegyik koncepciós.

A képviselő egy másik téma kapcsán elmondta: ismeretes, Grezsa Istvánt nem engedték át az ukrán határon, ,,azt az embert, aki évek óta azért küzd, hogy a kárpátaljai magyaroknak, többek között az óvodafejlesztési programban minél több fejlesztést valósítsanak meg.” Felidézte, hogy Vásárhelyen is gyűjtöttek pár éve, majd kormányzati támogatással új óvoda épült Mezőváriban.

Benkő Zsolt úgy látja, Fekete-Győr Andrást és a Momentumot nem érdekli az erdélyi magyarság, a Délvidék sem. ,,Megtalálták azt a politikai pártot Romániában, akinek udvarolni kell és viszont. Figyelmen kívül hagyják azt a nemzeti elképzelést, ami az elmúlt 10 évben megvalósult, hogy be tudtuk vonni az erdélyi magyarságot ebbe a nemzetbe” – fogalmazott.

A vásárhelyi képviselő szerint ,,iszonyatosan durva, hogy Dobrev Klára képes blőd marhaságokat hazudni. Nem tudom, mi zajlik a fejében, amikor teljes mást állít, mint a valóság. Az EU-ban olyan magyar képviselők ülnek, akik folyamatosan hülyének nézik a kintieket, ugyanezt eljátsszák itthon is” – tette hozzá Benkő.

Kifejtette azt is, hogy a családtámogatási rendszer szúrja a magyar ellenzék szemét.

Úgy véli, nagy csalódás Vágó István sok magyar számára. Sok műsorát látta, felnézett rá, ,,de az a mélyrepülés amit most csinál, az szánalmas.” Elmondása szerint ő soha nem tett különbséget választópolgárok között, ha valaki meg van választva, az nem teheti ezt meg.

A műsort itt lehet megnézni:

A Pesti TV indulásakor, augusztusban azzal borzolta a kedélyeket, hogy az otthonában csöngetett be Dull Szabolcshoz, az Index kirúgott főszerkesztőjéhez. Korábban pedig lezsidózták Márki-Zay Pétert egy beharangozó videójukban.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!