Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Szorul vissza a sötétség, közeleg a Megváltó születésének ünnepe

Minden vásárhelyi polgártársamnak kívánom ezen az örömvasárnapon, hogy tartson ki, mert napról napra szorul vissza a sötétség, erősödik a világosság, közeleg a Megváltó születésének ünnepe, és közeleg a korona-világjárvány megfékezésének a napja is – fogalmazott Dr. Berényi Károly a város harmadik gyertyájának meggyújtásakor.

Az alpolgármester beszédében felidézte az adventi hagyományokat. Koszorú készítése csak a XIX. században jött divatba és az első adventi koszorút egy német evangélikus lelkész készítette. A négy gyertyát vasárnaponként gyújtjuk meg és a hétről hétre egyre nagyobb fény Jézus eljövetelének közeledtét szimbolizálja. Az első gyertya a hit, a második a remény, a harmadik az öröm, a negyedik a szeretet gyertyája.

A gyertyák színeinek is külön jelentése van, ugyanis hagyományosan három lila és egy rózsaszínű gyertya áll a koszorún. A katolikus vallásban a lila liturgikus jelentése a bűnbánat, a rózsaszín az öröm színe. Az első, a második és a negyedik vasárnapon a lila gyertyákat kell meggyújtani.

Berényi emlékeztetett rá: az idei vasárnap egybeesik Luca napjával, hisz december 13-a van. A magyar néphagyományban a legtöbb babona, hiedelem, varázslás ehhez a naphoz kötődik.

A gyertyagyújtáson elmélkedést mondott Szabó Ákos intézményi református lelkipásztor, imát, áldást mondott Nagy Ervinné evangélikus lelkipásztor.

A harmadik gyertya meggyújtását a Vásárhelyi Televízió élőben közvetítette:

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!