Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Egyetlen gólon múlt a bravúros pontszerzés

Meg volt rá az esélye, mégsem tudott ma hazai pályán pontot csenni az OB I/B-s férfi vízilabda bajnokság második helyezettjétől a HVSC.

Az utolsó percben két emberelőnyt sem tudott gólra váltani a vásárhelyi csapat a tabellán elfoglalt helye alapján esélyesebb fővárosi Ybl együttese ellen, így a végig kiegyenlített mérkőzést egy góllal elveszítette.

HVSC – Ybl WPC 11-12 (4-3, 1-2, 4-4, 2-3)

Szabó Tamás vezetőedző: – A bajnokság 2. helyezettje látogatott hozzánk. Próbáltunk mindent megtenni, hogy javítani tudjunk a múlt heti fiaskó után. Sokkal jobban is játszottunk, egy a múlt hetinél erősebb ellenfél ellen, az utolsó percig volt sanszunk a döntetlenre, de a hajrában helyén volt az ellenfél kapusa. Ennek ellenére gratulálok a csapatomnak!

Az őszi szezont ezzel a 12 csapatos mezőny hatodik helyén zárta a HVSC. A pontvadászat február 20-án folytatódik.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!