Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Lázár az uniós vétóról: ha alulmaradunk Brüsszellel szemben, annak lesznek következményei

Nehéz lesz döntetlenre hozni ezt a mérkőzést – fogalmazott a vásárhelyi politikus az EU és a magyar kormány közötti konfliktusról egy nyilvános beszélgetésen. Az Fidesz-közeli elitképző, a Mathias Corvinus Collegium hétfői eseményén Gulyás Gergely mellett három korábbi kancelláriaminiszter, Lázár János, Navracsics Tibor és Stumpf István is részt vett – írta meg a Telex.

“Aki nem érti az elmúlt száz év magyar mozgásterét, politikai lehetőségeit, az képtelen ma cselekedni. A 2010 óta tartó időszak legfontosabb sikere a szuverenitásban, az önrendelkezésben van. Ez egy sokkal erősebb ország, erősebb nemzet, mint 2010 előtt volt” – mondta a vitán Lázár János. 

A beszélgetésen Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője kifejtette, a tét nagyon nagy, és a magyar állásponttal kapcsolatban a döntő kérdés, hogy van-e reális esély azt sikerre vinni az uniós többséggel és a magállammokkal szemben. Szerinte ez leginkább a tényleges gazdasági mozgásterünkkel függ össze. Ennek kapcsán annyi konkrét kritikát engedett meg magának, hogy hiba volt az elmúlt években nem levinni 50 százalék környékére a magyar államadósságot. “Ehhez a csatához, amit én történelminek tekintek, megvolt-e ebben a pillanatban az az erőnk, hogy ezt sikerrel és győzelemmel megvívjuk, vagy adott esetben gyöngéknek bizonyultunk. Ez sok mindent meg fog határozni a következő hetekben, és sok van felrakva egy lapra.”

A jelenlegi vita meg fogja határozni a magyar mozgásteret az EU-n belül és azon kívül is” – emelte az EU-s konfliktus tétjét Lázár, így folytatva a helyzetelemzést:

“Én attól tartok, hogy nehéz lesz döntetlenre hozni ezt a mérkőzést.”

„Valaki győztest fog hirdetni. Ha képesek vagyunk az érdekeinket érvényesíteni, az nagy győzelem lesz, bár fontos lesz, hogyan lehet majd utána a Brüsszellel való viszonyt konszolidálni. Ha pedig alulmaradunk, annak nyilván lesznek következményei az ország jövője és érdekérvényesítő képessége szempontjából” – tette hozzá.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!