Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kosársuli: ritkán játszunk ekkora meccset!

Két bravúrgyőzelemmel ünnepelték a Mikulást a Vásárhelyi Kosársulinál. A lelkes hazaiak az Újpest felnőtt és U20-as gárdáját is térdre kényszerítették.

A feszült hangulatban az edzők és a kispadok is ezer fokon együtt éltek a játékkal, az olykor érdekes ítéleteket hozó játékvezetők jó néhány technikait és sportszerűtlent is kiosztottak, mindez azonban mit sem vett el a színvonalból. Egészen a 35. percig úgy tűnt, egyik csapat sem tud elhibázni egy támadást sem, ám ekkor a vásárhelyiek megtalálták büntetődobó-formájukat, az egy-egyekben és a palánk alatt verhetetlenek voltak, az újpestiek apró hibáit pedig könyörtelenül kihasználták.

NB I/B Zöld csoport, 11. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli-Újpest-MT 88-86 (21-26, 21-15, 22-19, 24-26)

Tóth Tamás vezetőedző: – Egyetlen dolgot sajnálok, hogy nem láthatta a közönségünk ezt a derbit, ritkán játszunk ekkora meccset! Szeretnék mielőbbi felépülést kívánni az újpesti hiányzóknak, valljuk be őszintén, teljes kerettel klasszisokkal jobbak nálunk. A Mészáros-Horváth-Ivosev tengely tarthatatlan volt számunkra, a többi játékost 15 ponton tudtuk tartani! Kis szerencsével nyertünk, de ezért kőkeményen megdolgoztunk! Rutinosabb csapatot győztünk le a szívünkkel, de a realitások talaján kell maradnunk. Véleményem szerint a komplett Újpestet senki sem tudja majd legyőzni, kollégám kiváló munkát végez náluk.

Ráadásképp a Kosársuli U20-as csapata az eddig hibátlan lilákat győzte le fantasztikus játékkal 88-72-re.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!