Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Az egyenruhásokat sem kímélte a járvány

Az egyenruhások között is szedett áldozatokat a koronavírus-járvány. Nem mindenütt tesztelnek rendszeresen.

A rendőri állomány két, a honvédségi egy civil tagja, a katasztrófavédelem és a büntetés-végrehajtás egy-egy munkatársa, illetve két fogvatartott vesztette életét a járványban – tudta meg a Népszava.

Az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) kapott tájékoztatás szerint a pandémia kezdetétől december elsejéig 3579 igazolt pozitív fertőzöttet regisztráltak a rendőrök között, akik közül 2001-en meggyógyultak. Azaz a válaszadáskor 1578 aktív betegről tudtak, ami a körülbelül ötvenezres rendőrségi állomány 3 százalékát jelenti, és a teljes keret hét százaléka kapta el eddig a vírust.  

A lap úgy tudja, a rendőrségnél nem végeznek rendszeres tesztelést a dolgozók körében.

Egy civil munkatárs meghalt, egy katona lélegeztetőgépre került a fertőzés szövődményei miatt a Magyar Honvédségnél, ahol december 3-áig 880 aktív fertőzöttet tartottak nyilván. A betegek közül hatan kerültek kórházba, 2064 katona és civil dolgozó már felgyógyult a betegségből – írta a honvédelmi tárca sajtóosztálya. Válaszukból így az is kiderült, hogy a harmincezres állomány tíz százalékát érte utol a vírus. Tájékoztatásuk szerint a honvédségnél rendszeresen végeznek PCR-teszteket.

Áldozatot szedett a betegség a katasztrófavédelemnél is, itt egy munkatárs vesztette életét, egy fő pedig kórházba került a betegség szövődményei miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Arányaiban viszont itt volt a legkevesebb ismert megbetegedés, a 13 ezer dolgozó között csak 232 igazolt Covid-19-es beteget találtak.

A Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága december 4-i tájékoztatása szerint 537 fő Covid-19 aktív fertőzött van a mintegy nyolcezres személyi állományban – azt nem közölték, hogy eddig hányan gyógyultak fel a betegségből. A rabok között jelenleg 120 igazolt fertőzöttről tudnak. Sajnos itt sem maradtak el a halálos áldozatok: egy munkatárs belehalt a fertőzésbe, egy kollégát intenzív osztályon ápolnak, a többiek pedig otthon, karanténban gyógyulnak. A rabok közül ketten vesztették életüket a koronavírus következtében.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!