A mai napon úgyis mindenki megírja világlátását a Szájer-sztorival kapcsolatban. Nem azért írom, amit írok, mert na jó, nem akarok lemaradni erről a vonatról, hanem mert úgy érzem, egy-két dolgot nem árt tisztázni az esettel kapcsolatban. Politikai háttérjátszmákon, EU-költségvetésen vagy éppen kijárási tilalom megszegésén túl.
Amikor kipattant és igencsak eszkalálódni látszódott Szájer József ügye, egy kicsit sem éreztem örömöt vagy kárörvendést. Nem éreztem, hogy győzelmi ünnepet kellene bárki vagy bármi felett ülnöm. Ennek ellenére mégis, hasonló gondolatok támadtak bennem is, mint sok más, önálló gondolatokra képes emberben.
Tudniillik nem érdekel(t) engem, hogy mit és kikkel csinál Szájer a szabadidejében, még őszintén azért sem „dorgálom meg”, ha teszem azt, használt drogot. Egyrészt ezzel kapcsolatban őt is megilleti az ártatlanság vélelme, másrészt lehet tudni, sejteni, hogy ilyen magas körökben használnak ilyen szereket, ne legyünk álszentek. Ne legyünk olyanok, mint éppen az a pártcsalád, akiket Szájer József képvisel(t?).
Kapcsolódó tegnapi cikkünkhöz jött egy Facebook komment, amely szerint mennyire korrektek és tapintatosak voltunk, mert nem említettük, hogy ez egy homoszexuális orgia volt. Nem említettem, mert egyáltalán semmi lényegi információval nem bír. Ellentétben ugyanis a Fidesz-KDNP-vel, én magam azt vallom, hogy a szerelemnek két (törvényi) gátja van csupán: a megfelelő életkor hiánya, valamint a konszenzus hiánya. Más módon nem vagyok hajlandó különbséget tenni ember és ember között, ellentétben a magyar kormánnyal.
Azzal a kormánnyal, amely nem pusztán a homoszexuálisoknak a jogait korlátozza, de a házasságon kívül párkapcsolatban élőknek vagy éppen az egyedülállóknak a jogait is, például az örökbefogadásnál. Tekintet nélkül az ő szexualitásukra és anélkül, hogy kíváncsi lenne arra, hogy jutott el valaki oda, hogy nem köt házasságot vagy éppen egyedül él.
Azzal a kormánnyal, aki saját maga vagy épp „házi ellenzékével” bárkit deviáns életvitelűnek bélyegez, aki nem úgy gondolkodik, ahogy ők. Mert szerintem azt is felejtsük el, hogy a kirekesztő nézeteket valló emberek keresztények vagy konzervatívak lennének. Ismerek és bizonyára többen is ismerünk valóban keresztény és valóban konzervatív embereket. Ők pedig nem valakik ellen, valakikkel szemben, valakik fölé helyezve magukat vallják saját magukat kereszténynek vagy konzervatívnak. Legalábbis aki komolyan gondolja saját nézeteit, az biztosan nem. Egy demokratikusan gondolkodó egyén nem másokkal szemben helyezi el magát, nem keres ellenségképet és nem keresi azt sem, hogyan bélyegezheti meg azokat, akik nem értenek vele egyet.
A Szájer Józsefről tegnap kipattant hírek kapcsán tehát nem éreztem semmiféle gúnyt, kárörvendést vagy ehhez hasonlót. Azt éreztem, hogy milyen jó lenne, ha azok, akik eddig az egyébként nem létező erkölcsi felsőbbrendűségről papoltak (saját magukat, és a velük egyet gondolókat állították be annak), azok némiképp megvilágosodnának. Megpróbálnák megérteni a másikat is. Hogy noha van olyan, hogy jó és rossz, de azok semmiféleképpen nem politikai nézetek, izmusok mentén választhatók szét. Hogy megvilágosodnának azt illetően, hogy nincs joga egy kormánynak diszkriminatív módon dönteni arról, ki vállalhat gyermeket, ki fogadhat örökbe, és egyáltalán, hogyan néz ki a család. Mert nem az ő fejükben kialakult ideák és nem az éppen Szájer által bepötyögött gránitszilárdságú Alaptörvény mentén alakul ki a szeretetteljes családi környezet.
Bárcsak ez a felismerés elérkezne. Ha most is akadna egy olyan vezető, itt Magyarországon, mint Chaplinnek A diktátor című filmjében a borbély, (akiről mindenki azt hitte, hogy ő Hynkel, Tománia diktátora), aki felállna, és a gyűlöletet sugárzó kinyilatkoztatások és összeesküvés-elméletek helyett elmondaná a világ egyik legszívbemarkolóbb beszédét, a szeretetről, a humanizmusról, ahogy a borbély (Chaplin) tette. Akkor a Szájer-ügy nem lenne hiábavaló.
A mi vezetőinknek is ideje lenne megváltozni és a populizmus, a megosztottság helyett mindenkit képviselni (még ha nyilvánvaló, hogy diktátorról és diktatúráról nem is beszélhetünk, ám ellentétekre, gyűlöletre épülő politikáról mindenképp). Bárcsak levonnák a tényleg egyetlen és megfelelő konzekvenciát, amely túlmutat azon, hogy Szájer József lemondott.
Félek azonban, hogy a magyar (és nemzetközi) politikai életének az ilyesfajta megtisztulására legalább annyit kell várni, mint Godot-ra. Majd holnap eljön. Ki is veszem a kezemet a biliből.
Borítókép: jelenet Chaplin: A diktátor című filmjének záróbeszédéből. Forrás: Imdb.
