Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Önkormányzati lakásokra lehet pályázni Hódmezővásárhelyen

6 önkormányzati tulajdonú lakásra lehet pályázni péntekig. A Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató (HVSZ) Zrt. adja bérbe a megüresedett lakásokat, melyek között szociális alapú és 5 szobás belvárosi lakás is van. A piaci szerződések feltétele, hogy a bérlőnek 3 havi díjnak megfelelő kauciót kell fizetnie. Ez sokak számára jelentős lehet, hiszen van olyan lakás, amit 115 ezer forintért adnak ki.

Pályázatot hirdetett a HVSZ Zrt. 6 darab önkormányzati tulajdonú lakás bérbeadására. A nyertesekkel 6 hónapos szerződést köt a ingatlankezelést is végző vásárhelyi cég, ám ez a legtöbb esetben meghosszabbítható.

Vas Péter, a HVSZ Zrt. Ingatlankezelési Részlegvezetője elmondta, ideiglenes elhelyezés céljából adják ki ezeket a lakásokat. A szerződéseket hat hónapra kötik, ez meghosszabbítható, ha a bérlő megfelel a feltételeknek. A pályázatban 2 szociális és 4 piaci alapú bérlakás szerepel.

A piaci alapon kötött szerződések feltétele, hogy a pályázó 3 havi bérleti díjat megfizessen kaució gyanánt. Ez a tétel jelentős lehet, hiszen van olyan lakás is, amelynek az egy hónapra jutó bérleti díja 115 ezer forint.

Vas Péter elmondta, van komfortos és összkomfortos lakás is, a méretek tekintetében az öt szobás lakástól a garzonig minden létezik. Az áruk nagy változó, attól függ, hogy piaci vagy szociális alapon adjuk bérbe.

A pályázatok leadási határideje december 4. Jelentkezési lapokat a HvSZ Zrt. és a város honlapjáról is letölthetnek a jelentkezők, személyes segítséget pedig az ingatlankezelő Hősök terén található irodájában és Bajcsy Zsilinszky utcai telephelyén tudnak nyújtani.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!