Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Havasi Katalint választották a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnökévé

Az egyesület online közgyűléssel egybekötött szakmapolitikai fórumot tartott szombaton a tagok és érdeklődők számára. A délelőtti órákban, virtuális térben, az egyesület megválasztotta új vezetőségét, az elnök Havasi Katalin lett – derül ki közleményükből.

A HGYE 1200 tagját képviselő küldöttek és megyei összekötők tegnap megválasztottak az egyesület új vezetőségét, így november 21-től Dr. Havasi Katalin PhD tölti be a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöki pozícióját, illetve a szavazók az új vezetőségben fiatal házi gyermekorvosoknak is bizalmat szavaztak a következő négy évre.

A szombattól regnáló, tizenegy tagú vezetőség tagjai: Dr. Havasi Katalin (elnök), Dr. Kovács Ákos és Dr. Losonczi László, (alelnökök) Dr. Altorjai Péter, Dr. Fábián Dóra, Dr. Győri Blanka, Dr. Kántor Irén, Dr. Muzsay Géza, Dr. Onozó Beáta, Dr. Pátri László, Dr. Sutka Melinda (vezetőségi tagok).

Dr. Havasi Katalin, a HGYE új elnökének bemutatkozására 2020. november 25-én (szerda) délután kerül sor egy online háttérbeszélgetés keretében.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!