Fordulóponthoz érhet a HFC Dunaújvárosban

99

- Hirdetés -

Vasárnap a pontvadászatban 13. helyen álló Dunaújvároshoz látogat a 16. HFC az NB III-as bajnokság 19. fordulójában. A vásárhelyiek sikere esetén helyet is cserélhet a két csapat a tabellán – erről is nyilatkozott a HFC egyik játékosa, Tóth József.

- Hirdetés -

– A Magyar Kupa győzelemtől kezdve hétről-hétre egyre javult a játékunk, a mentalitásunk és egyre motiváltabb lett a csapat, aminek az eredménye egy szép győzelmi sorozat. Ez sajnos a Dabas elleni mérkőzésen tört meg – habár úgy gondolom, hogy azon a mérkőzésen játékban és helyzetekben is felvettük a versenyt az ellenféllel. Sajnos az utolsó negyedórára kissé elfáradtunk és a koncentrációnk néhol alább hagyott. Ennek ellenére a döntetlenre rászolgáltunk volna, de sajnos a játékvezető nem így gondolta és egy véleményes tizenegyessel eldöntötte a mérkőzést, a Dabas javára. Viszont, ha az előző meccsek szellemiségével lépünk pályára Dunaújvárosban, akkor egy újabb szép sorozatot kezdhetünk, amely remélhetőleg, akár a tavaszi szezonra is átnyúlik – nyilatkozta Tóth József.

– Kétségtelen, hogy ez nem a legjobb szezonja az Újvárosnak, de nem szabad lebecsülni őket. Biztos, hogy mindent megtesznek majd, hogy a legjobb eredményt érjek el, és a vonal felett maradjanak. A pontokra viszont nekünk is nagy szükségünk van, hogy egyre feljebb kapaszkodjunk a tabellán. Az utóbbi meccseken egyre jobban összeállt a csapat, és ez az eredményeken is meglátszik. Úgy gondolom, ha továbbra is tudjuk hozni azt a szervezettséget, játékot és küzdeni akarást, mint például Monoron vagy akár a Dabas ellen, akkor 3 ponttal térhetünk haza Dunaújvárosból – tette hozzá a vásárhelyi labdarúgó.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!