Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Csak később jutalmazzák a pedagógusokat

Két részletben, decemberben és februárban kaphatják meg az érintett pedagógusok az erőforrás miniszter által ígért félmilliós támogatást.

Senki nem kapta meg azt a bruttó 500 ezer forintos támogatást, amelyet Kásler Miklós miniszter még nyáron ígért meg a hátrányos helyzetű településeken dolgozó pedagógusoknak – értesült a Népszava.

A kormány augusztusban döntött arról, hogy egy uniós finanszírozású projekt keretében 400 hátrányos helyzetű településen 10 500 pedagógus és pedagógiai munkát segítő szakember kap egyszeri pluszjuttatást, amivel a koronavírus miatt tavasszal elrendelt tantermen kívüli, digitális munkarend során végzett többletfeladatokat díjazzák.

Az érintettek közül többen úgy tudták, novemberben kapják meg a támogatást, ám az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tájékoztatása alapján még várniuk kell.

A szaktárca a Népszava megkeresésére közölte, a kifizetések két részletben, a tervek szerint decemberben és februárban valósulnak meg. Bár a pedagógusok, gyógypedagógusok, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak automatikusan részesei a projektnek, a részvétel önkéntes, bárki jelezhette, ha nem kívánt csatlakozni. Az Emmi tájékoztatása szerint a projektre eddig közel tízezer pedagógus jelentkezett.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!