Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Hivatalos: Benkő Zsolt a Szikáncsi Részönkormányzat elnöke

A mai véleményező ülésen elfogadta a testület a részönkormányzati választás eredményét.

Így a Szikáncsi Részönkormányzat elnöke Benkő Zsolt, települési képviselő tagja Gyutay Katalin és Gyöngyösi Ferenc, nem képviselő tagja Oláhné Molnár Tímea és Németh Zoltán.

Mint arról beszámoltunk, az október végi választást nem kísérte nagy érdeklődés, a 431 jogosultból pusztán 86-an jelentek meg, és éltek szavazati jogukkal. Benkő Zsolt elnöki tisztségére 51, kihívójára, Gyöngyösi Ferencre (MINDENKI MAGYARORSZÁGA-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) 35 ajánlás érkezett. A részönkormányzati választások nem a választási törvények hatálya alá tartoznak, a részönkormányzatok szervezete a bizottságokéval azonos.

A kampányban a későbbi győztes Benkő Zsolt azt mondta, ,,egy Részönkormányzat tevékenysége, működése során nem is a benne dolgozó önkormányzati képviselő(k) munkája a legfontosabb, hanem a lehetőség arra, hogy maguk a részönkormányzati tagok, mint ott lakók, közvetlenül vehetnek részt, a helyi ügyekkel, fejlesztésekkel kapcsolatos döntéshozatalba.”

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!