Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Gulyás Gergely szerint a bevándorlás miatt vétózták meg a költségvetést

Hétfőn még amiatt támadta a kormány az Európai Unió jogállamisági feltételeit, mert nem tartalmaz elég konkrétumot, szerdán már azt mondták, azért vétózták meg az EU következő, 7 éves költségvetését és a koronavírus-segélycsomagot, mert Brüsszel migránsokat akar betelepíteni. Gulyás Gergely a mai kormányinfón szintén ezt emelte ki.

A miniszterelnökséget vezető miniszter az uniós vitákról azt mondta, hogy jelenlegi formájában elfogadhatatlan a jogállami kritériumokhoz való kötése az uniós forrásoknak.

– Magyarország 1990 óta a jogállami feltételeknek megfelelően működik, leszámítva a 2006-os eseményeket, ezeket mindig betartotta – mondta. Meglátása szerint hazánk jogállami feltételekben több területen is jobban is áll, mint sok nyugati ország.

Elmondta, hogy Magyarország nem enged a zsarolásnak, hogy ezzel próbálja meg Brüsszel a magyar kormány bevándorláspolitikáját megváltoztatni.

„A bevándorlási politika feladásnak elvárását nem tudjuk elfogadni ezért új uniós költségvetés és helyreállítási alap nem lesz”

– mondta.

A korrupcióellenes garanciákat támogatjuk, de azt, hogy ne a kormány döntsön politikai ügyekben, mint például a migráció, ezt nem tudjuk elfogadni. Több mint hét évtized óta világos szabályok vannak az EU-ban és nem a mostani járványügyi helyzetben kell elfogadni új szabályokat – jelentette ki Gulyás. Hozzátette, a hetes cikkely szerinti uniós eljárás nem zavarja a magyar kormányt, ez semmiben sem gátja a mostani vitáknak.

Közölte azt is, ,,szerdán Soros György és az ellenzéki pártelnökök is a hazánk ellen léptek fel. Soros György is Magyarország és Lengyelország elleni fellépést sürgetett és hazánk pénzügyi szankcionálására szólított fel.”

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!