Már 2016-ban hazavágták a vásárhelyi szennyvíztisztító fejlesztését

584

2016-ban jelentősen alábecsülhették a hódmezővásárhelyi szennyvíztisztító fejlesztésének költségét. A projektre elnyert uniós támogatás már 2017-ben nem fedezte a bekerülési összeg felét sem. A mai árakon pedig a harmadára sem elég.

Ha elbaltázták, akkor jó régen vették kézbe azt a szerszámot, amivel hazavágták Hódmezővásárhelyen a modernizációra szoruló szennyvíztisztító fejlesztését. A történet 2016-ra nyúlik vissza. Az év március 25-én született meg a támogatási döntés a közel másfél milliárd forint uniós forrás biztosításáról. A beruházásra vonatkozó közbeszerzési felhívást 2016. december 30-án tette közzé az önkormányzat.

Eredményt 2017 szeptemberében hirdettek – pontosabban nem hirdettek. A dokumentumban azt írták: „eredménytelen, tekintettel arra, hogy az ajánlattételi határidő lejártáig 4 db ajánlatot nyújtottak be, azonban mind a 4 ajánlattevő megajánlása meghaladja a rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét.”

És nem kicsit. A legolcsóbban, 3 milliárd 883 millió forintért a Veolia Water Solutions & Technologies Zrt. vállalta volna a munkát. A legmagasabb ajánlat meghaladta a 4,3 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy a pályázati siker után 18 hónappal az elnyert támogatás mindössze 40 százalékát fedezte volna a fejlesztés teljes bekerülési költségének.

Arra vonatkozó hírt, vagy bejelentés nyomát nem találtuk, aminek köszönhetően bármilyen állami pluszforrás ígérete előrelendíthette volna a beruházást.

A helyzet – mily meglepő – azóta nem javult. Az új városvezetés által idén márciusban kiírt közbeszerzés a napokban zárult le. Két érvényes ajánlat futott be. A kettő közül ezúttal is a Veolia Water Solutions & Technologies Zrt. adta a legkedvezőbbet: 4 milliárd 783 millió forintért vállalta volna a megbízást. A fentiek tükrében nem véletlen, hogy ez az eljárás is eredménytelenül zárult.   

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!