Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Vásárhelyi Őszi Tárlat: a megnyitó elmarad, az alkotások azonban már a helyükön

A járványügyi szigorítások miatt elmarad a november 22-re tervezett megnyitója a 67. Őszi Tárlatnak, ahogyan azonban lehetőség adódik rá, látogathatóvá válik a kortárs képzőművészet legnagyobb hazai seregszemléje. A rendezés ugyanis szinte teljesen elkészült, valamennyi alkotás megtalálta végső helyét az Alföldi Galéria földszinti termeiben vagy a folyósókon. Már csak minden arra vár, hogy a galéria újra megnyithassa kapuit az érdeklődők előtt.

A zsűrinek közel rekordszámú, azaz 800 beérkezett alkotásból kellett a legjobbakat kiválasztania. A bemutatásra érdemes művek rendezése október végén kezdődött. A munka nagy része az online térben zajlott, a kiállítás főkurátora, dr. Pogány Gábor és társa Képiró Ágnes videókapcsolatban álltak egymással.

Képiró Ágnes elmondta, annyi erős anyag érkezett, hogy 214 munkánál tudtak megállni. Fájt a szívük nagyon sok műért, amit nem láthatnak majd a 67. Őszi Tárlaton. Mivel egy tematikamentes kiállításról van szó, ahol a hagyományok tisztelete, a hagyományos megfogalmazások, az újítások, több műfaj jelenléte megtörténik, ezért mindig nagy kihívás maga a rendezés, árulta el.

A bemutatott alkotások látleletet adnak a mostani európai művészi trendekről, már csak azért is, mert szép számmal felsorakoznak itt azok az alkotók, akik már nemzetközi porondon is ismertséget szereztek maguknak. Képiró Ágnes elmondta, aművészek gyorsan reagáltak az aktualitásokra, vagyis a koronavírus járvány megjelenésére, vagy éppen a kötelező maszk használatra, és ez látszik műveiken is.

A járványügyi szigorítások miatt jelenleg valamennyi múzeum zárva tart, így a november 22-re tervezett megnyitó elmarad. A szervezők azonban azt remélik, ha az intézkedések lehetővé teszik, akkor az alkotásokat valós, fizikai valójukban is megtekinthetik majd a látogatók az Alföldi Galériában. A tervek szerint 2021. február 28-ig.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!