Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Játékra fel! Ablakaikat díszíthetik advent alatt a tabáni és kincses-telepi lakosok

A járvány ideje alatt a karácsony is teljesen más hangulatú lesz, mint ahogy eddig megszoktuk, kissé zártabb és borúsabb. Hódmezővásárhely önkormányzati képviselője felkarolt egy állampolgári kezdeményezést, és arra buzdítja a tabáni és a kincses-telepi lakosokat és üzlettulajdonosokat, advent alatt díszítsék ki ablakaikat. A nyeremény sem marad el.

Ahogy Lőkösné Nagy Sarolta kitalálta – most, mikor kénytelenek vagyunk minimálisra csökkenteni a személyes találkozások számát, – szívet melengető gondolat, hogy december elsejétől az egész körzet egy nagy adventi naptárrá változhat.

A képviselőnő kiírása és Rózsa Margaréta ötlete alapján a kreatív lakók díszíthetik az ablakaikat, a többiek pedig gyönyörködhetnek bennük. Mindenki díszíthet, természetesen, akinek kedve van, csak arra figyelnének, hogy minden számjegy sorra kerüljön, tehát akár több ablak is kifényesedhet december elsején az 1-es számmal, nem csak egy.

Az ötlet szerint a nyeremény sem maradnak el, az első 3 helyezett csokitortát kapna. Ennek a részletei még kidolgozás alatt vannak. Az érdeklődők jelentkezhetnek Lőkösné Nagy Sarolta Facebook oldalán a posztja alatt.

Nem csak magánházak, hanem üzletek, intézmények is jelentkezhetnek.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!