Átírnák a választási törvényt

193

23:59-kor nyújtotta be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt a törvénymódosítást, amely több helyen is átírná a választási törvényt – számolt be a 24.hu.

A legfontosabb módosításnak az tűnik, amelyben jóval nehezebbé teszik a pártoknak a listaállítást.

A szövegben ez szerepel:

Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább ötven egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.

Korábban csak 27 egyéni választókerületben kellett jelölteket indítani a pártlistához. Ez több dolgot is jelent: a pártlistát állító pártok jóval több állami támogatáshoz jutnak, mint azok, akik nem állítanak listát.

Így jóval nehezebb lesz külön listát állítani az ellenzéki pártoknak, ha támogatáshoz is szeretnének jutni, de közben egyetlen körzetben csak egyetlen jelöltet szeretnének a Fidesszel szemben elindítani.

Az indoklás szerint a szigorításra azért van szükség, hogy a valós támogatottság nélküli törpepártok ne állíthassanak országos listát a támogatásokért.

Szerepel még a szövegben az is, hogy nem indulhat el megyei listán az, aki polgármesterjelöltként is elindul.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!