Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Három vásárhelyi sportegyesület nyert állami támogatást

A diáksport, az úszás és a tájfutás hódmezővásárhelyi képviselőinek összesen 1 millió 800 ezer forintot ítéltek meg.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága a HISZEK Benned! Sport Program II. alprogramjában a Sportegyesületek Országos Szövetségével együttműködve olyan fejlesztéseket támogat, amelyek célja a kis- és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának megtartása és bővítése. A program kifejezetten azoknak a kis- és közepes sportegyesületeknek jelent hatalmas segítséget, akik más sportágfinanszírozási támogatásban nem részesülhetnek.

A 419 nyertes pályázó között ezúttal 250 millió forintot osztottak szét.

A Hódiák – Hódmezővásárhelyi Közhasznú Diáksport Egyesület- és Hód-Mentor Sportegyesület egyaránt félmillió forint, míg a NICS-HSÚVC 800 ezer forint támogatást nyert.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!